• 356

    Üdvözöljük a Holdpalota Egyesület weboldalán!

  • 357

    Munkaerőpiaci szolgáltatásfejlesztés a Holdpalotánál

img

Az egyesületről

Először megmosolyogtató ötletnek tűnt két kisgyermekes anyukától, hogy jó lenne valamilyen szervezeti formát találni annak, hogy találkoznak, vigyáznak gyerekekre és beszélgetnek a gyermekekről. Nagyobb lendületet akkor vett az ügy, amikor párjaik és a leendő tagság amellett érveltek, miszerint teljesen értelmetlen civil szervezetet létrehozni csak ezért.

Ez az ellenállás kellő motivációt jelentett a két lelkes anyukának és így a fenti előzmények ellenére 2007. november 05-én bejegyeztették az egyesületet, három lelkes és kilenc kevésbé, mondjuk azt „racionálisan óvatos” egyesületi taggal. Az egyesület nevét Paul Auster Holdpalota című könyve ihlette, de tétova vállvonogatás lenne a válasz, hogy miért is ez a nevünk. A névadó könyvet a tagok közül még kevesebben olvasták, mint ahány lelkes taggal indult a szervezet, de végül is nem a könyv jelentése, hanem a szimbóluma a fontos. (A Holdpalota a könyvben egy kínai étterem elnevezése.)

Számunkra a Holdpalota a lehetőség, az újrakezdés szimbóluma.

Célunk ezért minden olyan élet vagy élethelyzet felismerése és segítése, támogatása, amikor nagyon kevés bizalom is elég lenne, hogy valaki ismét lehetőséget kapjon és megtalálja a helyét a munkaerőpiacon.
Tagjaink többsége főleg for-profit szervezetekben tevékenykedik: tréner, szervezetfejlesztő, kommunikációs szakember, informatikus, pedagógus, szociálpolitikus. Tagjaink több mint a fele nő: többgyermekes anyukák.

Tevékenységünk, főbb profilunk a humán fejlesztés területén tanulmányok készítése, projektek támogatása, pályázati tanácsadás.
Az egyesület 5 elnökségi taggal, két titkárral működik. Az egyesület jelenlegi elnöke: Pitenyák Tamás

 

Partnereink